Amikor a tíz éves Picő gyereket a Legjobbak FC öltözőjében meglátogatta egy kopasz, szürke fejű törpe, szegény Picő égszínkék szemében még a vereség miatt érzett csalódottság tükröződött. Abban a pillanatban nem sok jót gondolt a két ballábas csapattársáról. Annyira haragudott rájuk, hogy még az arca is eltorzult a tehetetlen dühtől. Pedig nem volt csúnya fiú. Szőke, tüske hajába ugyan egy hirtelen ötlettől vezérelve belenyíratta a mezszámát, de ez nem rontott a séróján. Sőt, érdekessé tette. Őt is, meg a frizuráját is. Kellemesen bizsergette az önérzetét, amikor óvatosan érdeklődtek a fején lévő kilencesről.
A fura szerzet felbukkanásakor Picő piros fociszerelésben pompázott, még a focicipője is divatosan piros volt. A nevét is az utóbbiról kapta. Merthogy sokáig focipicőnek hívta a focicipőt. Sehogy se jött a szájára rendesen ez az egyszerű szó.
– Most velem jössz a Nyomi szigetre! – kiáltotta felé a törpe, és azon nyomban egy nyomi kis szigeten találta magát. Még megrémülni sem volt ideje.
Egy kráter alján elterülő tisztáson nézett bele a vakvilágba. A hajdani vulkán körkörös falán lyukak sorakoztak, talán barlangok lehettek. A talajt virágos rét borította, melyből elszórtan bokrok emelkedtek ki. Picő ijedten lesett körbe. Mit vétett ő, hogy ezt kellett megérnie? Vagy álmodik? Rárivallt rá a törpére, aki eléggé kedvetlenül éppen őt nézegette.
– Te ezt komolyan gondolod? Ezt mered tenni egy csatárral? Egy ilyen fontos gyerekkel? Ki vagy te egyáltalán? Van neked jogod ehhez? He?
A törpe nem zavartatta magát. Nem volt nagyobb Picőnél, de nem ijedezett.
– Ne nyivákolj itt nekem! Megfájdul a fejem ebben a visszhangos kürtőben. Azt hiszed, nekem van kedvem ilyen kis nyomikkal foglalkozni? Sajnos ez a dolgom. Jellemtelen alakokból kell jellemeseket csinálnom.
Picő megkönnyebbült. Reménység költözött a szívébe.
– Hát akkor tévedésben vagy! Én jellemes vagyok!
– Ha lenne itt plafon, most ránk szakadna... – pillantott az égre a törpe. – Tudd meg hát, te nyomi, hogy te vagy a Föld legönzőbb, legbeképzeltebb, legakármilyenebb gyereke. Te lehetnél a korosztályod legmenőbb csatára, ha passzolnál néha, és hagynád, hogy más is boldog legyen olykor-olykor. Tudod, hány góltól fosztottad meg a csapatodat csak azért, mert nem adtad át a jobb helyzetben lévőnek a labdát? Nem is beszélve arról, hogy néha hátra is mehetnél segíteni a többieknek. És az életben is ilyen vagy. Kiállhatatlan nyomi figurának tart mindenki. Ezért kerültél a Nyomi szigetre. Még a húgod se szeret. Mindig behúzod szegényt a csőbe, és eleszed előle a finomságokat. Elrontod az örömét.
Picő a fejét vakarta.
– Normális vagy, aprónép? – kérdezte hitetlenkedő szemmel. – Honnan szedted ezeket a hamis infókat?
– Nem nyitok vitát. El lett döntve, hogy meg leszel nevelve. Nálam hatalmasabbak döntöttek így. Ha elbuksz, és nem változol meg, nem jutsz többé a labda közelébe. Nem a mi büntetésünk, ilyen hozzáállással egyszerűen nem fogsz kelleni senkinek. És talán haza se mehetsz többé! Ne nézz rám ilyen bunkó képpel! Járd végig a barlangokat, és hozd el magaddal a szintek ajándékait! Minden lukból csak akkor jöhetsz ki, ha nálad lesznek. A legvégén majd általános vizsgálatot tartunk. És még valami! Lesz két útitársad. Éppen neked valók. Na szióka, nyomika!
A törp úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Így Picő csak a nagy semmibe üvölthette bele az összes aktuális átkát. A katlan sokáig visszhangzott a sok csúnya szófordulattól. De hősünk fiatal volt és érdeklődő. Hol vannak azok az útitársak? – kérdezte saját magától, aztán felnézett a lejtőre. – Fel kéne mászni a peremre! Talán az egész csak egy nagy kitolás. Nem is biztos, hogy szigeten vagyok!
Nyomban neki is indult. Könnyen haladt, elvégre edzett csatár volt. Azonban, amint felért a lejtő közepéig, valami furcsa erő egyszerűen és mukkanás nélkül visszalökte a virágos mezőre. Az erő nem mukkant, de ő annál hangosabban mukkadozott.
– Most aztán ki itt a rosszaság? Gyerekeket lökdösni, hogy kitörjék a nyakukat, az való? – hangoskodott, miközben feltápászkodott a földről.
Újra próbálkozott a másik oldalon. Hamarosan egy bokor alján találta magát, ahol nagy-nagy ámulatára egy barna hajú, copfos kislány üldögélt. Annyi éves lehetett, mint ő, és ráadásul elég jó csajnak tűnt. Huncut, sötét szeme volt, csíkos póló és kantáros farmer volt rajta. Ruházata legfeltűnőbb darabja a libazöld gumicsizma volt, ami majdnem a térdéig ért.
A fiú felállt, és lenézett a váratlan jelenségre.
– Hát te meg ki vagy? – kérdezte.
– Az udvarias fiúk mutatkoznak be előbb – emelte fel szemöldökét rosszallóan a lányka. Picő kihúzta magát.
– Ha erre vársz, itt öregszünk meg! Különben meg minden bizonnyal te vagy az egyik útitárs, akiről a bugris törpe beszélt – mondta, de nyomban meg is bánta a kijelentés másik felét, mert akkora kupán csapást kapott a semmiből, hogy majdnem orra bukott.
A kislány nem kacagott, csak szelíden elmosolyodott.
– Nem szereti, ha a háta mögött szidják – suttogta.
– És hallgatózni illik? Még hogy engem kell megnevelni! – mormogta Picő alig hallhatóan. Nem szeretett volna még egyszer pórul járni.
– Hát jó! Picőnek hívnak a barátaim.
– Ha lennének barátaid, nem lennél itt – szögezte le a lányka, miközben felállt. Szép sudár termete volt. – Réti Évi vagyok, a jobbító kitaláció.
Picő tátott szájjal nézett a nyomi világba.
– A Réti Évi az rendben van, de a jobbító kitaláció az egy nagy lükeség – mondta. – Ez olyan, mint egy mellékszereplő egy számítógépes játékban. Egy mellékkarakter.
A lány bólintott.
– Jól jellemezted a helyzetet. A barlangok a szintek, én meg a kísérőd vagyok. Majd megtudod, mi fán termek.
– Szexre is használható vagy? Höhö.
Évi sóhajtott.
– Sose jutsz ki innen – mondta sajnálkozva. – Gyere, keressük meg a másik társadat! Valamelyik bokor mögött üldögél ő is.
A harmadik bokor mögött megtalálták. Annyi idős fiúcska lehetett, mint Picő, csak dundibb, pufók képű és kopasz. Apró, egykedvűen fénytelen szeme volt, kantáros, barna rövidnadrágot hordott. Ezen kívül semmit. Se cipőt, se inget, se pólót. Csak ült, és az orrát túrta.
Picő éktelenül nagyot sóhajtott.
– Hát ennyire azért nem lehetek rossz! Mi ez, hátráltató kitaláció? Kétbites karakter? – bosszankodott.
– Látod, látod, azonnal ítélkezel – mondta feddően Réti Évi.
– Miért? Ugrálnom kellene a boldogságtól? Legalább az orrát ne túrná!
– Te még sose túrtad az orrod? Neked szerencséd volt, mert rád szóltak. Megmagyarázták, hogy az ilyesmi nem illő. Ő még embert se látott. Honnan tudná, mit szabad és mit nem?
Picő nem szólt rögtön. Emésztette a hallottakat.
– Nem látott embert? Akkor beszélni se tud? – kérdezte.
– Azt tud.
– Ez így logikátlan. Neve van?
– Miért ne lenne? – nézett Évi Picőre.
A fiú elvigyorodott.
– Ha nem látott embert, akkor ki adta neki?
– Azok, akik nekem. A Nyomi sziget teremtői.
– Hé, te, mi a neved? – hajolt Picő a dagi fiúhoz.
Évi a fejét csóválta.
– Jót tett volna a bizonyítványodnak, ha te mutatkozol be előbb. Udvariasság meg minden. Tudod...
Picő bólintott.
– Picő vagyok, te ki vagy?
A kopasz gyerek felnézett.
– Kukaka – mondta egykedvű bambasággal.
Picő a hasát fogta, annyira kacagott.
– Aki ilyeneket talál ki, annak nincs joga itt tartani engem! Az sokkal akármilyenebb nálam! – Majd lecsillapodott. – Mi az, hogy Kukaka?
Réti Évi válaszolt Kukaka helyett.
– Egy kicsit kuka szegény. De mégse lehet egyszerűen kukának nevezni! Ezért van a becéző forma. Pityu, Pityuka, Kuka, Kukaka. Érted?
– Értem – mosolygott az orra alatt Picő. – De akkor legyen inkább Kukácska!
– Ez nem helyes így. A Pityuka helyett se mondjuk, hogy Pityácska.
– Ez nevetséges, de van benne valami – bólintott Picő, közben a saját nevére gondolt. Az övé se sokkal különb. – Ide figyelj, Kukaka, neked mi a dolgod velem? Miért vagy itt?
A dundi fiú felnézett.
– He? – mondta. Nem lehetett tudni, hogy elmondta-e az egész szókincsét, vagy csak a felét.
– Tudod mit, Réti Évi? Bár nem tudom, valójában mi az, de menjünk a dolgunkra! – ajánlotta Picő.
A kislánynak felragyogott a szeme. Mintha az álma valósult volna meg. Minden bizonnyal ilyennek van teremtve – gondolta Picő. – Értem él.
– Melyik barlangot válasszam? – érdeklődött hangosan.
– Az elsőt! – vágta rá a lány nyomban.
– Az hol van?
– Ott! – mutatott Évi a legközelebbi lyukra.
@font-face
{font-family:"Cambria Math";
panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4;
mso-font-charset:238;
mso-generic-font-family:roman;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:-536870145 1107305727 0 0 415 0;}@font-face
{font-family:Calibri;
panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4;
mso-font-charset:238;
mso-generic-font-family:swiss;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:-536870145 1073786111 1 0 415 0;}p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal
{mso-style-unhide:no;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:10.0pt;
margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-language:EN-US;}.MsoChpDefault
{mso-style-type:export-only;
mso-default-props:yes;
font-size:10.0pt;
mso-ansi-font-size:10.0pt;
mso-bidi-font-size:10.0pt;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-hansi-font-family:Calibri;}div.WordSection1
{page:WordSection1;}