A meditálók titka

26.

            Megjött. Hatalmas volt és félelmetes. És kétség sem maradt a felől, kinek a hajója. Ugyanis a böhöm alkotmány igencsak hasonlított valamire. Egy ló fejére. Ezüstösen, fémesen csillogott az egész hajó, talán kétszer akkora lehetett, mint az Enterprise. Oldalain, és az orr- részén ágyúszerű csövek sorakoztak. A vak is láthatta, hogy fegyverekről van szó.

            Úgy manőverezett, hogy rálásson a gyűrűre. Nem haladt a forgással, egyszerűen hagyta, hogy körbe forogjon alatta a bolygó körül a törmelék.

            – Pásztázó sugarakkal kutat utánunk… – közölte Anya nagy nyugalommal. Csak azért szólt, hogy a legénység is tudjon valamit a dolgok állásáról. Mert ugye, a világ legfélelmetesebb dolga a bizonytalanság, a helyzet nem ismerése, a kétségek között gyötrődés.

            – Megláthat minket? – kérdezte Füles.

            – Mint hajót, biztosan nem. Most ráadásul a Szaturnusz árnyékába érünk. Mindjárt sötétségbe borul a gyűrű. Most!

            – Az annya! Mekkora feketeség lett! – kiáltott fel Niki izgatottan.

            – Ez a gyűrű éjszakája! – hangoskodott Giga is.

            – Halkabban emberek… – szólt rájuk Füles.

            Anya hangja azon nyomban felhangzott.

            – Nem kell pánikolni. Szigetelve vagyunk! Bár, sose lehet tudni, hogy mire képes az ismeretlen technika…

            Füles felkiáltott.

            – Torpedókat a kettes orrágyúkba! A pajzsokat maximumra!

            – Igenis, kapitány! – vette a lapot azonnal Giga.

            Niki nagyokat vihorászott.

            – Mi az, hogy orrágyúkba? Olyan nem is volt a Star Trekben…

            – De volt, és punktum! – vonta össze a szemöldökét a parancsnok.

            – Igenis, parancsnok! Punktumokat az orrüregbe! – viháncolt Giga önfeledten, az izgalmas helyzet dacára. Vagy talán éppen azért. Hogy elterelje a figyelmét a valóság cseppet sem vicces voltáról. Mert mi van, ha az a hajó tud valami olyat, amire Anya nem számít? Mi van, ha egyetlen lövéssel átküldi őket az örök vadászmezőkre? Talán mégis jobb lett volna kérdezés nélkül rommá lőni…

            – Szerintem kezdjük a szöveget innen a sötétből! Egy kis előnyt talán nyújt ez a feketeség. Bár kétlem, hogy ezen a szinten el lehet bújni a sötétben – szakította meg Anya a viccelődést. – No kislány, most megkapod a lehetőséget! Remélem, valóban lyukat tudsz beszélni a hajó hasába. Vagy a lényekébe, ha netán vannak rajta. Bár ezt kétlem.

            Füles habozás nélkül tette hozzá

            – Nikit nem kell félteni. Lyukbeszélés az erőssége!

            – Ezt kikérem magamnak!

            – Csendet kérek! Öt, négy, három, kettő, egy, beszéd! – mondta Anya egy kicsit már feszülten.

            Niki nagy-nagy levegőt vett, majd kifújta a szűk helyiségbe. Csilingelő kislányhangja úgy csendült fel, hogy meghatotta volna a tömeggyilkost is.

            – Az üldözött hajó hívja az üldözőt! Jelentkezz, idegen hajó! – Egy kicsit kivárt, hogy történik-e valami. Némaság. – Addig is, amíg azon töröd a fejed, hogy mit tegyél, felhívnám a figyelmed arra, hogy mi nem bántottunk téged, és azt sem tudjuk, mi a bajod velünk! Mi egy fontos küldetésen vagyunk, melynek a tétje a Naprendszerünk léte! Beszéljük meg a dolgokat, legalább azt mondd meg, hogy miért törsz az életünkre!

            – Elég ennyi! Ha akar, erre már reagál! Nem fogunk könyörögni, erősek vagyunk, nem nyulak! – szólt közbe Anya. – Most meg kell várnunk, míg lefutnak a nyelvi lehetőségek kvantumvalószínűségei. Ha megérti valamelyiket, akkor már folyamatosan szövegelhetünk.

            Vártak. Niki kicsit bosszúsan, mert még csak most készült elmondani a legnagyobb, legszebb, legszívfacsaróbb szófordulatait. És félbeszakították. Nem szokta meg az ilyesmit…

            Hirtelen szenvtelen géphang csendült fel a falakból. Nem voltak benne hangsúlyok és érzelmek, csak hangos volt. Leginkább Niki csivitelésére hasonlított. Niki nélkül...

            – Ez a Naprendszer nem a tiétek!!! Elpusztultok, kegyetlen gyilkosok!

            Az idegen hajó orrában és oldalán torkolattűz villant. Anya teste akkorát rándult, hogy az ifjú személyzet három kis nyaka majd kitörött. Fülesék nem tudták, mi történik, csupán annyit láttak, hogy váratlanul megváltozott a szög, melyből a támadó hajót látják. Anya biztosan csillapította a gyorsulás hatását, ám így is úgy érezték, kijön a hátukon az összes belső szervük.

            A Szaturnusz északi pólusa felett álltak, szemben velük az idegen, lófejforma hajó, alattuk, mint egy kalap karimája, a bolygó gyűrűje. Anya teste pillanatok alatt Enterpriceszá változott.

            –  Ha harc, hát legyen harc! De adjuk meg a módját! Nem igaz, kapitány? – mondta Anya szinte vérre éhes hangon.

            – Egyetértek! – nyöszörögte megviselten Füles. – Nem is tudtam, hogy ilyen gyors manőverekre is képes vagy!

            – Ha nincs választásom… Ha nem lennétek a fedélzeten, még gyorsabb is lehetnék! Remélem, senkinek sincs kifogása az ellen, ha végre szétlövöm ezt az izgágát! Addig kell cselekedni, amíg újra felénk nem fordítja az ágyúit. Fel nem foghatom, hogy fedezett fel minket? Valahogy beazonosította a szerkezetünket. A műholdra rá se hederítetett. Ez csak akkor lehet, ha valahonnan ismeri a titkaimat!

            Niki persze nem lett volna Niki, ha nem tiltakozott volna.

            – Azt mondta, gyilkosok vagyunk! Sose tudjuk meg, mire gondolt, ha kinyiffantod! – kiabált magából kikelve.

            Azonban Anyát mindez már nem érdekelte. Meg késő is volt már a visszakozásra. Éles sugárcsík csapott a lófejű ellenség felé, és csendesen belemart a testébe. Azaz csak belemart volna, mert egyáltalán semmilyen kárt nem tett benne. És az ellenség ágyúi az Enterprise felé fordultak.

            – Kapaszkodjatok! – üvöltötte Anya tőle teljesen szokatlan hangon. – Bocsika, emberkék a hangoskodásért, de még sose voltam életveszélyben! Ne mozduljatok, rátok sugárzom az űrruhát! Át kell mennetek az idegen hajóra! Tönkre kell tennetek a vezérlését. Egyszerűen tudja a titkaimat! Rám hangolta a pajzsait.

            Niki szava elakadt. Pedig az imént még örült volna ennek a megoldásnak. De nem volt ideje, hogy meglelje a hangját, mert Anya ugrott egyet, majd nyomban benyomódott a plafon. Ebből tudták, lőnek rá. A következő pillanatban egy fényvillanás kíséretében már meg is jelent rajtuk az ezüstszínű űrruha, mely feszesen szorult a testükre, éppen csak az arcukat hagyta szabadon. Persze csak úgy tűnt, mintha szabad lenne, valójában erőtér védte azt is.

            – Addig kell átjutnotok, amíg lődöz az átkozott! Míg le van engedve a pajzsa! De vigyázzatok, mert a ti pajzsotok nem biztos, hogy megvéd benneteket. Talán annak a titkát is ismeri… Sok szerencsét! Keressétek a vezérlőt, és törjetek ­- zúzzatok! – üvöltötte Anya, mint a filmbéli harci zajban szoktak üvölteni a parancsnokok. Pedig a gyerekek szuszogásán, nyögdécselésén, és az ő hangján kívül semmit sem lehetett hallani. Az idegen hajó ágyúinak hangját a világűrben nem vitte el hozzájuk a levegő, és a torpedók sem csapódtak a hajó oldalába, hogy megkonduljanak a falak a belső légkör hatására. Anya egyszerűen átengedte magán a lövedékeket. Ezt gyakorolta évezredek óta, jól ment neki. És áldotta az eszét a jó sok edzésért. Biztosra vette, hogy a pajzsnak vagy a tantritos testének semmi hasznát nem venné.

            És ekkor a legénység teste lassan áttetszővé vált az erős fényben. Giga nagyra nyitotta a száját, mintha tiltakozni akart volna, hogy ezt azért ilyen hirtelen mégse, meg hogy mindenkinek joga van egy kevéske felkészülésre vagy döntési időre. Füles lehunyta a szemét, és lesz, ami lesz elhatározással átadta magát a kalandnak. A nyolcadik utasnál rosszabb úgyse jöhet… Aztán mégis felnézett, mert ellenőrizni akarta, hogy van Niki. Elvégre ő a parancsnok, ő felel érte! Megnyugodva vette tudomásul, hogy a lány szeme még a ködös kontúrnélküliségében is tűzben ég. És nem a rettegéstől. Inkább a tettvágytól. Ebben a félig létezős állapotban is olyan szép és harcias volt, mint Xéna lehetett kiskorában.

            Aztán csak az üres vezérlő maradt utánuk.