Kedves Barátaim! A második és harmadik bekezdésben olvasható szöveg a régi énemre volt érvényes. Mostantól a gondolataimat festem meg, és a gondolati képeimet tervezem kiállítani. Hármat ezekből megtekinthetsz legalul, és a főoldalon. Persze, ha nagyon megragad valami táj, akkor tájképet is festek még. Talán csak háttérnek, de ki tudja... Az a helyzet, hogy úgy érzem, a képekkel is üzennem kell valammit ebben az eszement világban. Február végére /2023/ elkészül egy kiállításnyi kép, akkor az általam kiszemelt termekben meg lehet tekinteni a többi művet is. Addig nem szeretném világgá kürtölni az ötleteimet. A festmények vászonra vannak festve, és nincsenek rámázva. Köszönöm, hogy ezt elolvasták!
Azért festek tájképeket, mert a festés számomra relaxáció. Nem azért maszatolom színessé a fehér alapozást, hogy valami csalafinta mondanivalón törjem közben a fejem. Arra ott van az írás meg a zene. Kemény munka mindkettő. Festés közben úgy pihenek, hogy alkotok. Mert pihenni is csak így tudok. A hangszórók szimfóniákkal töltik meg a helyiséget, mert elhatároztam, hogy minél több mesterművet hallgatok végig az elkövetkező időkben. Most pusztuljak el úgy, hogy az emberiség eme csúcsteljesítményeit ne tegyem magamévá legalább egyszer? Szóval, duruzsol, robban, hömpölyög a csoda a fülembe, közben jár a kezem, színeket maszatol, nem figyelek rá, hagyom, hadd tomboljon a tudatalattim, táruljanak fel lelkem fényei, ragyogásai, álmai. Azt akarom, hogy ez a művészetem csak a szépségről szóljon. Hogy a világ jó néhány országában, házában, éttermében, kiállítótermében, lakásában, ahol a képeim a falakat díszítik és díszíteni fogják, egy csallóközi fickó lelke adjon derűt az élethez annak, aki hallja a színekből zengő Örömódát.
A lenti galériában nagyrészt vizes festményeket találsz, mert mostanában vizeket és fényeket volt kedvem festeni. A képek olajfestékkel készültek. Ha valamit közölni szeretnél velem, kattints az Elérhetőség menüpontra! Megtiszteltetésnek veszem.
Az utolsó sorban lévő nádas sorozatot már vászonra festettem. Ráma nélkül képzelem el őket, együtt nagyon jól mutatnak. 70 x 50-es a méretük. Kattints rájuk, hogy lásd, milyenek valójában. 2017 végén készültek, és egy kicsit mutatják, merre szeretném elvinni a festészetemet. Ragyogásokat szeretnék festeni, könnyed, egyszerű témákkal.